Az én Anyukám nem hord ékszereket, a számára fontos konyhai eszközöket megveszi magának, növénye meg annyi van, hogy lassan kinövik őket a lakásból. Ezért nem volt egyszerű dolgom ajándékot választani, végül ezt a nem-tudom-honnan-szerzett, helyes fadobozt festettem ki.
A szamócás mintát egy üvegfestős könyvből vettem.
Elkövettem sajnos nem egy hibát, túl azon, hogy sosem tudtam egyenletesen és szépen festeni. A legnagyobb az volt, hogy filccel rajzoltam kontúrt (ugye mivel ez egy üvegkékhez készült minta, ezért határozott kontúros, úgy van kitalálva, úgy szép, ez idáig nem lett volna baj, fán is elment volna, csak nem filccel), mert alapból beszívódott és többször újra kellett rajzolni, másrészt a végén, bármennyire is óvatosan lakkoztam, mégiscsak elkenődött (persze lehet, hogy a kis tubusos írószerboltos akrilfestékemnél alkalmasabbat is lehetett volna választani, de hát nekem ez van).
Az elkenődés miatt a legvégén még egyszer át kellett rajzolnom a filccel, ami nem tett jót a képnek, és a filctollat is dobhatom ki, mert lakkos lett.
Na de összességében szerethetőnek tűnik ez a dobozka, a színei a valóságban amúgy sokkal élénkebbek és szebbek, mint a fotón.
Még szerencse, hogy az Anyukák a hároméveskori krikszkrakszainkat is szeretettel megőrizték, és azóta sem a vonalak pontosságát nézegetik a handmade ajándékokon, hanem tudják, hogy a hülye gyerek valamikor a két munkahelyén, valamint a takarítással és egyéb kötelességekkel és nem kötelességekkel töltött, 24 órába belezsúfolt napjai között mégis csak valamikor nekiült és festette és örült neki, amikor piroslani kezdtek a dobozon a szamócák.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése